1970-ben, Leedsben látta meg a napvilágot. Fiatalon figyeltek fel a kissrácra aki már 12 éves korába a lemezjátszók mögé állt - igaz, hogy csak 1 barátja születésnapi buliján - , lehetőséget adtak neki, hogy részt vegyen a New York-i New Music Seminaron – az akkoriban vezető zenei konferencián. A DMC fejesei hiába ácsorogtak a város legmenőbb klubjának bejárata előtt bebocsátásra várva, amikor megjelent a szemtelen tinédzser, aki korábban összehaverkodott a kidobóval, és bevezette őket a szórakozóhelyre az átkokat szóró, kinnrekedt klubberek hömpölygő tömegén keresztül. Annyira lenyűgözte a főnököket eme cselekedete, hogy felajánlottak neki egy szerkesztői állást saját house orientált lapjuknál, a Mixmagnél. Amellett, hogy megalapozta a magazin mai napig töretlen hírnevét, Dave okosan saját DJ karrierjének ugródeszkájaként is felhasználta a Mixmaget. Így amikor az újság fotósa klubot nyitott Shelley’s néven, Dave Seaman azon kapta magát, hogy Sasha előtt warm-upol. A Shelley’s elég hamar befutott a ’90-es évek brit klubvilágában, és Seaman sem szégyenkezhetett, ha a karrierjéről faggatták.

Ahogy teltek az évek, Dave Seaman egyre kacérkodott a zeneszerzés gondolatával, majd összeállt Steve Andersonnal és megalapították a Brothers in Rhythmt. A korai ’90-es években olyan klubhimnuszokat hoztak össze, mint a Such a Good Feeling vagy a Peace and Harmony, amiket manapság már megmosolygunk, de akkoriban igen komoly áttörésként hatottak. Hamarosan a Pet Shop Boys is felfigyelt rájuk, a Such a Good Feeling című számot Chris Lowe az 1990-es év legjobb szerzeményének titulálta, és nem telt el sok idő, a Brothers in Rhythm már a Go Westet, a Was It Worth Itet és a DJ Culture-t dajkálta London legmenőbb stúdióiban. A kéttagú formáció mindemellett Kylie Minogue számára is írt néhány szerzeményt, többek között a Did It Againt és a csábító, atmoszferikus Confide In Me-t. „Erre a számra vagyok a legbüszkébb” – nyilatkozta Dave Seaman jó néhány évvel kedvenc Kylie zeném megjelenése után. Ezután „elszabadult a pokol”. Dave belecsöppent a brit popkultúra kellős közepébe, és mondanom sem kell, megtalálta a zsák a foltját – a Take That láz csúcspontján hozta össze a sors az együttes legkarizmatikusabb egyéniségével, Robbie Williams-szel, és meglovagolván a suhanc óriási népszerűségét a nők körében, igazán vad estéket töltöttek együtt Londonban.

Majd nem sokkal később kezdett kialakulni a progresszív house, az első tipikusan brit house irányzat. Dave a Mixmag volt főszerkesztő helyettesével, Nick Gordon Brownnal megalapította a Stress Records-ot, ahol Sasha, Andy Cato (Groove Armada) és John Digweed korai munkái láttak napvilágot. Ekkorra már a Brothers in Rhythm is magáévá tette az új hangzást, „ötvözve az amerikai groove-okkal, a brit dubbal és az európai techno érzékenységével”, olyan progresszív house klasszikusokat létrehozva, mint a The Mighty Ming (Brothers Love Dubs néven) vagy a Nasty Rhythm (Creative Thieves néven). Majd szétszedték, átalakították és újra összerakták David Bowie, a Palcebo, a U2, Alanis Morrisette, a New Order, a Blur és Sting egy-egy szerzeményét. A mai napig tartja magát az a nézet, hogy a brit dance producerek egyike sem volt akkora hatással a mainstream pop és rock bandákra, mint a Brothers in Rhythm.

1998-ban Dave Seaman New Yorkba költözött, majd amikor egy évvel később hazahúzta a szíve, hasonszőrű zeneimádókkal megalapította az Audio Therapy-t. A kiadó azóta számtalan DJ-nek és producernek adott lehetőséget a bemutatkozásra. Dave Ausztrália iránt érzett szűnni nem akaró vonzalma nyomán akadt össze olyan innovatív tehetségekkel, mint Phil K, Luke Chable vagy az Infusion, és az előbbi kettővel gyorsan el is készített két Therapy Sessions albumot. A kiadó jelenteti meg a Group Therapy projekt kiadványait is, valamint különféle tehetségek munkásságait a progresszívtől a breakbeaten át a francia house-ig. Dave Seaman manapság ismételten beletemetkezik a stúdiózásba, mindene a zene: „Az egész arról szól, hogy jól érezzük magunkat, és hogy megértsük a zene mélységét és művészi kifejezőerejét. Meg kell találni az egyensúlyt. Megpróbálom ezt az erkölcsi világképet beleültetni a szerzeményeinkbe és a DJ szettjeimbe is.” Azonban nem csak a stúdiózás miatt nem utazik hosszabb távolságokra manapság, hőn szeretett Ausztráliájától is meg kellett válnia egy időre – emberünk büszke kispapa.

„Az első fellépésemre 1981-ben került sor, egy barátom tizenegyedik születésnapján. Én csak egy évvel voltam idősebb, és emlékszem, hogy az akkori slágerlistát Bucks Fizz Making Your Mind Up című szerzeménye vezette. Egy havertól kellett kölcsönkérni a másik lemezjátszót.”