Steve Lawler
Philip N 2008.11.05. 17:30
Steve Lawler
Steve Lawler az egyik legbefolyásosabb DJ és producer, munkája ízlésformáló, szettjeiben igényes house muzsikákat hallhatunk. Az elmúlt néhány évben teljesen meghódította a klubberek szívét szerte a világban: Szingapúrban, Miami-ben, New Yorkban csakúgy, mint Ibizán, a Space-ben.
Steve minden pénteken a lemezjátszók mögé áll a Deep South@home bulikon, és öt órás szetteket nyom London eme legnagyobb klubjában. Ezen kívül rendszeresen szerepel a Rennaissance bulikon is.mindezek ellenére mégis szerény. Mint megjegyezte: „ Én csak teszem, amit teszek, és ezt nagyon élvezem.”
„Nekem éppen elég tudni, hogy országszerte sok sok ember azért indul el minden péntek este, hogy underground muzsikát hallgasson. Az olyan klubok, mint a home vagy a Renaissance minden tekintetben a legjobbnak számít Nagy-Britanniában, ahol a hangulat minden éjjel őrületesen jó.” – vallotta be Steve.
Ezzel azonban korántsem ér véget az ő sztorija. Itt vannak mindjárt Lawler kiváló produkciói, melyeket Novocane, Chameleon álnév alatt, illetve saját neve alatt, Steve Lawlerként készített, s melyeket a mai napig előszeretettel használ fel szettjeiben és mixeiben pl. Dany Tenaglia, Pete Tong, Sasha, John Digweed, a Deep Dish és Pete Heller is. Bármerre járunk, mindenütt az ő munkáiba botlunk a klubok világában. Ez érthető, hiszen Steve Lawler érti, érzi, tudja, mi kell a közönségnek. Ennek ellenére mégsem mondható el róla, hogy „közönséges” a zenéje, sőt, egészen sajátos, speciális a stílusa.
Steve Lawler Ibiza (Space, Pacha, stb) minden klubjában, s a világ szinte minden jegyzett partihelyszínén játszott már, minden alkalommal ámulatba ejtve progresszív hangzásvilágával az összes becsmérlőjét és kritikusát csakúgy, mint a rajongóit.
A kezdetek 1988-ra nyúlnak vissza, az acid hous legendás forradalmához, mikor Steve az első house lemezeket megvásárolta, majd 17 évesen szülővárosa Birmingham első illegális rave bulijainak szervezésébe is belefogott. Az M42 jelű autópálya melletti bulik (1990 - 1994) őt igazolták. A kissrác napjaink hasonló buliszervezőinek és djinek is példát adva a lelkesedést, és elhivatottságot profizmussal párosítva legendás közönséget és érzést alakított ki maga körül. Miután a rendőrség nyomására véget ért a hőskorszak, Steve útja Ibizán folytatódott. 95-ben a Cafe Mambo rezidenseként a hét minden napján 8 órás szetteket tolva mellette pedig a Pacha teraszán tekerve figyelt fel rá a CREAM főnöke - aki azonnal le is szerződtette a Liverpool-i anyaklub rezidensi posztjára. 99-ben már az ibizai Space rezidentje, ahol rajongói kikiáltják a "Space Királyának"! Ahogy mondja: „Ahol nyugalom van, ott nincs semmi.”
Megjelenik első mixe a "Dark Drums 1" ezt követően pedig a Londoni Home club - Deep South estjeinek is házigazdája lesz, majd az Egyesült Királyság legkomolyabb hétköznapi partisorozatának a The Midweek Session-nek is ő lesz a rezidense. 2001-ben a Nu Breed albummal a Global Underground-nál és a "Dark Drums 2" mixével körbeturnézza a világot, 2002-ben megjelenik első "Lights Out" kompilációja mely a 2. (2003) és a 3. (2005) részével trilógiává növi ki magát, elindul legendás londoni rezidenciája a The End clubban Harlem Nights címmel, mely öt éven át lázban tartja és inspirálja a szakmát és klubberek ezreit.
2005-ben megszületik a VIVA, mely új névként összefogja Lawler zenei és képi világát, produceri, rezidensi és kiadói elképzeléseit. A VIVA rövid időn belül a Space, és a Pure Pacha legsikeresebb estje lesz és megszületik az új albumok ötlete, majd a VIVA Music, mint digitális kiadó - amely mintaként szolgál arra hogyan lehet minőségi és sikeres zenekiadást felvállalni a 21.században.
A VIVA: London, 2007-ben a Renaissance Recordings gondozásában jelenik meg, melyet az idei évben a VIVA: Toronto követett. A mix exkluzív lemezbemutatójára a kiskunhalasi DTD-ben kerül sor, ahol a mester legalább 5 órás szetje ízelítőt ad majd abból a legendából, mely őt körüllengi immáron majd 20 éve!
|